LEÁNYVÁR
A helység határában a Kolostor-hegynek nevezett magaslaton a hagyomány szerint egykor apácakolostor állott és egy Árpád-kori megerősített szálláshely, Ulmodvár. A község a XVIII. század közepén alakult ki, mikor német telepesek szállja meg, templomát is ők építették. [19-195.]
1929-ben a községbeli kereskedések száma 5, a kisiparosok: 3 vendéglős, 3 mészáros, 2 szabó, 3 szikvizes, 2 kovács, 3 kőműves, 3 pék, 2 borbély, 2 ács, 4 cipész, 2 bognár, 1 mechanikus, és 2 bércséplő.
Piacuk Dorogon és Esztergomban.
És, hogy kik voltak ezek 1929-ben:
Statmüller Ferenc, Eifer Mihály bognár, Grosz György vendéglős, Hofbauer György ács, Moller József szabó, Putz József kovács, Weiszenburger Simon cipész, Kohl Gyula cipész, Pergel Antal, Schmidt József pék, Tix Antal hentes, Fink Antak hentes, Fofbauer József hentes.
A II. világháború alatt mint a főút melletti többi község szenvedett, de sújtotta a német kitelepítés is.
Az 1960-as nyilvántartása szerint az alábbi iparosok kértek iparengedélyt:
Asztalos: özv. Grosz Mátyásné, Párizs Lajos
Ács: Grosz Henrich
Cipész: Horváth Lajos
Festő: Párizs Lajos, Berán Vilmos
Fényképész: Takács Béla
Gumijavító: Zsolnás István
Kádár: Spisák Antal
Kútású: Grosz János
Kőműves: Gertsner József, Loher Antal, Schmidt Ferenc
Lakatos: Nyilas Pál, Bognár Gábor
Műszerész: Kisvölgyi Antal
Pék: Szemes Bogya János, Szemes Bogya Jánosné, Jó Ferenc
Szabó: Valovics Ferenc, Frank György
Női –szabó: Selmeczi Jánosné, Molnár Lajosné, Huber Ferencné, Kál Frigyesné, Bojráh Antalné, Szlávik Józsefné
MÁRIAHALOM (Kirva)
Neve 1936 előtt Kirva, az 1255-ből származó oklevél az esztergomi keresztesek itteni birtokáról tesz említést. Az 1564-es királyi adólajstrom az elpusztult helységek közé sorolja. 1570-ben már hat ház adózik a töröknek. A XVIII. században németek és szlovákok telepednek le. A plébániája 1805-ben alakul meg. Eleinte szükség-kápolnával rendelkezik. Műemlék jellegű késői barokk temploma 1821-24 között épül. [19-187.]
A II. világháború alatt nagy harcok voltak a környéken. Mint mezőgazdasággal foglalkozó község hamar talpra állt. A kitelepítés nagy csapást mért az iparos gárdára. 1929-ben az alábbi iparosokat találjuk a községben: Balogh József hentes, Herhoffer János ács, Klinger János kocsmáros, Kreisz Tamás kocsmáros, Liebl Ferenc szabó, Richter János kőűves, Rahrpasser Antal cipész, Schulhof Pál Hangya Szövetkezet vezető, Tittmann Albert kovács, Wagner Márton takács. [1-176]
MOGYORÓSBÁNYA
Eredeti neve Mogyorós. E néven 1281-ben fordul elő először, amikor a veszprémi püspök testvérének Benedek comesnek birtoka, aki eladta itteni birtokát a Zovárd nembéli Vécs unokájának, Miklósnak. Plébánosa az 1332-37.évi pápai tizedjegyzékben fel van tűntetve, ekkor tehát már temploma és plébániája volt. A középkorban a Zovárd nemzetség birtokába marad, valószínűleg e kor legvégén vagy a XV. század elején kerül budai Klarisszák javai közé.
A hódoltság alatti sorsa ismeretlen, de feltehetjük, hogy a falu elpusztult s lakatlanul állott egész a török megszállás idején, mert egyetlen felsorolásban sem találkozunk a község nevével. A XVII. század végén települt újra, de a Rákóczi féle szabadságharc alatt ismét elpusztult. A század elején a budai Klarisszák birtokába találjuk, akik beleegyezésével németeket és szlovákokat telepítenek le. Temploma még a török idő előtt épült, 1732-ben már 257 lelket számlált a község. A szerzetesrendek eltörlése után Mogyorós a vallás- és a tanulmányalap tulajdonába került. Egyéb terményein kívül jó bort termelnek. Fazekasföldet még Esztergomba is innen szállították.
Iparosai: Haladin Szaniszló asztalos, Krammer István, Vachaja István kovácsmesterek, Pits Ferenc cipészmester és Unterwegner János kereskedő.
II. világháború alatt sokat szenvedett, de igazán fejlődésnek csak a 60-as években indult.
NAGYSÁP
Középkori magva Úrsáp és a Gedás-domb, a Baár-Kalán nemzetiség megerősített szálláshelye. Királyi birtok. 1281-ben még mindig Baár-Kalán nemzetség birtoka, kívülük még 1302-ben a nyúlszigeti apácáknak is van birtokuk. Plébániája az 1332-37 tizedjegyzékben szerepel. A török alatt elpusztul.
1696-ban Sándor Menyhért esztergomi alispán birtoka az általa 1732-35 között épített templom villámcsapástól leégett, a jelenlegi templomot Metternich család építette 1890-ben.
Kereskedelmét 6 szatócsüzlet és a Hangya Szöv. látja el. [18-250.]
A kisiparosok 1929-ben: Barlonek Ferenc cipész, Flórián János kőműves, Horváth Lajos asztalos, Horrák Pál kádár, Illés Ferenc cipész, Papos Sándor hentes, Rojcsek Mihály kovács, Schulcz Ödön férfiszabó, özv. Schulz Mórné vendéglős, Soóky Lajos vendéglős, Szkokrinovics Géza cipész, Tóth Pál asztalos, Rozsa Mihály Hangya Szöv. vezető. [1-236]
A II. világháború alatt ez a község is hadszíntér volt, de a veszteségeket hamar pótolta és 1949-ben már a KIOSZ alapításánál ott voltak. 1960-ban a faluban az alábbiak váltottak iparengedélyt: Balogh Gyula, Izsó József, Hidász József, Zaganics Béla asztalos, Hajdu Vilmos bádogos vízvezeték szerelő, Pötös István, Lovász József, Szente László cipész, Süveges Gábor festő, Siklóssy Hugó fodrász, Markó Mária, Nikodém István fényképész, Juhász Ferenc gumijavító, Lovász István kőműves, László Ferenc, ifj. Gregor Kálmán lakatos, Horváth László műszerész, Markó Béla pék, Illés Gyula szabó, Kincses Tivadar, Csekő Gyula villanyszerelő. [13-1960]
SÁRISÁP
1181. évi határbejárással kapcsolatban említik először.
Korai birtokosát nem ismerjük. 1453-ban Ujlaki Miklós a birtokosa. A mellette elfolyó Öregárok neve Sár. Ettől kapta a falu a sári előnevet. 1543 táján elpusztult. Az újra éledő helység lakosai a felszabadító harcok alatt Bajnára és Nagysápra menekültek. A XVIII. században nagy számban szlovákok települnek le. A középkori temploma elpusztul, de 1701-ben rendbe hozzák, mari barokk templomát 1766-ban építették. [19-188.]
Metternich-Sándor Klemantina birtoka volt az I. világháború után a Nagyatádi Szabó földreform keretében birtokának egy része a sárisápi kisgazdák között került kiosztásra.
Fő utcai részlet
1945 után 1949-ben alakult mega Petőfi TSZ, ami 1956-ig működött majd 1960-tól az „Új Élet” mely a körzet legnagyobb mezőgazdasági üzemévé nőtte ki magát.
Iparosai az alakulás után 1929-ben: Baranyai Lehel pék, Banyák Endre bognár, Barta József gépész, Belkovics József asztalos, Benyárik János pék, Csobán Emil mészáros, Bilik Márton szabó, Flórián István cipész, Füredi József vegyeskereskedő, Gurin Fábián hentes, Gurin Imréné szatócs, Kabok János cipész, Kollár János vendéglős, Kovács Antal vendéglős, Kurinyec Mihály ép. asztalos, Lukonics Ferenc asztalos, Lukonics János cukrász, Pacsnik Károly szikvíz, Peuder József kovács, Piroska József vendéglős, Rattesid János gépész, kovács, Rosenfeld Jakab vegyeskereskedő, Schlechta Alber ép. asztalos, Sipeki Lajos cipész, Szaitszam József hangya Szövetkezet vez., Weisz Lajos borbély. [1-313.]
1945 után zavaros idők nem kedveztek a kisiparosoknak és el kellett telni egy pár évnek mire kialakult az újiparosság: 1960-ban már az alábbiak képzeték Sárisáp iparosait:
Asztalos: Plasznik Adolf, Angyal Lajos, Kurucz Sándor
Ács. Czirkelbach Ferenc
Cipész: Szokol Gyula, Sipeki Lajos, Gelencsér Gáspár
Festő: Tapasztó György, Tóth János, Nánai István, Tapasztó István
Fényképész: Hegedűs Lajos, Rauch János
Kádár: Játcint Sándor
Kőműves: Horváth Ferenc, Kurinyec Márton, Parti Ferenc, Schüller Mihály
Kárpitos: Bognár István
Lakatos: Kubák László
Órás: Mórocz Géza
Pék: Bérczi János, Marlok Antal, Priegl Ferenc
Szabó: Füstös Károly, Pál Lajos
Női szabó: Drága Bálintné, Tárnok Gézáné, Kovács Ferencné
Szikvízgyártó: Kollár János
Villanyszerelő: ifj. Szekeres Mihály, Juhász Lajos, Braun Ferenc [13-196.]
SZOMOR
Zamur az 1275. évi oklevélben szerepel. Izabella királyné a nyúlszigeti apácáknak adja itteni birtokát. Lakosai királyi vincellérek. A török világban elpusztul. A XVIII. században németek telepednek le. 1850-ben a falu lakosainak száma 698. A plébáia Bajnához tartozik. Ősi templomának romjai még a lelkész halála után veszik vissza a katolikusok a kálvinistáktól. A XVIII. század végén kapja meg mai külsejét és nagyságát a műemlékjellegű templom.
Iparosai 1929-ben 112 fő volt és 23 kereskedő, valamint gazdag intézményrendszere volt. A II. világháborúban majdnem minden ház megsérült. 1946-ban a község 90%-át, 164 családot kitelepítenek