Nyomtatás

54. rész

 

Az eddigi részek talán betudták mutatni, hogy az akkor 30 évvel ezelőtti időszakban bizony a remények és a tervek megvalósulása útjában akadályok sora szinte egy időben jelentek meg. Minden változás a törvényekben, a jogszabályokban a résztvevők körében a szervezeti felállásban is leképződött. Nem beszélve a tervekhez szükséges anyagi feltételek megteremtésében és az elképzelt oktatóközpont szolgáltatását igénybevevő képzendő személyek körében, létszámában. Nem szeretnénk további részletekkel ebben a történésben untatni a kedves olvasókat, és már csak a pozitív végkifejletnek a bemutatását ismertetjük. 

 

Ebből kiderül, hogy egy tervet - Dorogon egy magas színvonalú technikai képzőközpontot létrehozni minden nehézség ellenére" - nagy erőfeszítések árán sikerülhetett.

 

De sajnos a gazdasági és társadalmi helyzet teremtette gondokon nem tudott tartósan úrrá lenni az intézmény. Kellő számú támogatottság hiányában fel kellett számolni. Ennek a részleteiről közlünk néhány dokumentumot az alábbiakban.

 

 

 

 

1

1914 április 27.-i állapot a létrehozandó központ ügyében 

 

 

 

 

 

 

 

2

1945.05.31. újabb kötelezettségvállalási nyilatkozat

 

 

 

 

 

 

 

 

3

1995.01.05. a levelek 3-4 havi késésel kerülnek megválaszolásra 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

Újabb 3 hónap múlva leválváltás 

1995.04.05. dátummal. Most már a megvalósulás lehetséges újabb szereplője a Dunagáz Kft

 

 

 

 

 

 

 

5 0001

5 0002

 

1995.04.23. Pályázati felhívás és utasítások az ajánlatot tevők részére 

 

 

 

 

 

 

 

 

6 0001

6 0002

6 0003

1995.06.09. Végre meg van a bérleti szerződés a Kézműipari PCL Technológiákat Oktató Központ dorogi telephelyének működtetésére

 

 

 

 

 

a vége következik ennek a történetnek