2. rész

 

Vázlatos áttekintés a magyarországi iparszervezetek kialakulásának kezdetéről, a céhrendszer kialakullásától az ipartestület létrejöttéig

 

Vázlatos áttekintés a magyarországi iparszervezet kialakulásának kezdeteitől, a céhrendszer kialakulásától az ipartestületek létrejöttéig

 

A XI. században Szt. István és utódainak uralkodása alatt az idegen nyugati hittérítő papok és azok által becsábított olasz, flandriai, német és cseh kézművesek ismertették meg a magyarokkal a különféle szakmákat és ezekből alakult ki később a magyar kézművesipar. [1-17.]

 

A honfoglaló magyarok nem kedvelték az ipari foglalkozásokat sem a földművelést. Bonfini még úgy jellemezte a magyarokat, mint akik az iparral nem sokat törődnek, inkább kalandoznak. Mátyás király (1458-1490) udvari társalgója Galetto Marzio sem talált feljegyezni való a magyarok ipari tevékenységéről. Az tény, hogy iparosaink neve a XVII században is túlnyomóan idegen és a török alól felszabadult városokban csak a XVIII. században települnek le nagyobb számban magyar mesteremberek. [1-17.]

 

Magyarországon Nyugat-Európához képest később a XIII. század végétől tűnnek fel a középkori árutermelés fejlődését, de annak korlátozottságait is tükröző érdekvédelmi szervezetek, melyek egy-egy iparág kézműveseit tömörítik, fogják össze. Privilégiumaikkal védekeznek a kereskedők által szállított idegen áruk vagy a városokba betelepülő vagy éppen közülük kiemelkedő iparosok konkurenciája ellen.

 

A céhrendszer formális kialakulását általában megelőzte a vásárlási nagy előjog biztosítása, közös utcákba település, vallási jellegű „közösség és testvériség”. [20-63]

 

Magyarországon az első kialakult céh csak 1376-ban jött létre, de a városi céhszervezet virágkora a XV. század. Elsősorban azok a mesterségek szerveződtek céhekbe, amelyek tömegszükségletet elégítettek ki vagy ahol a konkurencia az eladást veszélyeztette. Az első céhek a mészárosokat, pékeket, tímárokat, szíjgyártókat, kovácsokat, bognárokat, asztalosokat, fazekasokat, ötvösöket, takácsokat tömörítették, fogták össze.

 

Magyarországon 1526. előtt az elkülönült 60-70 iparágnak még csak egyharmada tudott céhekbe szerveződni, főként az akkori szabad királyi városokban. A céhrendszer kezdetben elősegítette az ipari fejlődést, mert egyrészt garantálta a szakszerű munkát, másrészt biztosította az utánpótlás – inas, céhlegény – szervezett keretek között történő képzését. De a céhek korán fellépnek a céhen kívüli iparosok – a kontárok – tevékenységével szemben. Sőt, tudatosan törekszenek a többlettermelés tiltására, korlátozzák az alkalmazható céhlegények számát, és közös nyersanyagvásárlást írnak elő.

 

A céhek fellépése egyrészt a kontárok ellen, másrészt a gazdagabb mesterek ellen konzervatívvá teszi azt az óvórendszert, amely akadályozza az ipar fejlődését.

 

A Céhpolgárok soraiban a túlnyomóan német nemzetiségűek mellett a XV. században megerősödik a magyar elem és a középkor végén pl. Budán, Kassán és Kolozsváron már a lakosság felét alkotja.

 

Ez a körülmény azonban nem változtatott azon a tényen, hogy magyarországi iparosaink neve még XVII. században is túlnyomóan idegen, és a török uralom alól felszabadult városainkban csak a XVIII. században települnek le nagyobb számban magyar mesteremberek. [1-17.]

 

Ha történelmiségben kívánjuk végig kísérni a magyarországi céhszervezet alakulását, akkor Nagy Lajos király (1342-1382) céhszabályzatát kell legelőször megemlítenünk, mert ez bepillantást enged a kor szigorú a mesteremberek számára előírt életformára, amelynek betartására szükség volt, mert csak így tudták megvédeni saját és az uralkodó jogait. [1-19.]

 

A magyar céhipari igazi fejlődése, virágzása Zsigmond király (1387-1437) hosszú, fél évszázados uralkodása alatt bontakozott ki.

 

Mivel Zsigmond nemcsak magyar, hanem német király, majd császár is volt, módjában állott a gazdag nyugati, német kereskedők és iparosok szervezeti intézményeit hazai földre átültetni. Tudatos, céltudatos ipar politikát folytatott. A korabeli céh-rendtartások már a mesterségek szigorú elkülönítését szolgálták. [1-22.]

 

A XIV-XV. századok nagy magyar királyai alatt fejlődtek ki és váltak gazdaggá a nagy erdélyi és északi városok. Erről így ír Jakab Elek: „Valamennyi céhtestület alakulása fő indokai abban központosulna, hogy a céhkedvezmények által az iparos osztálynak életmódja javuljon, s bővebb és biztosabb keresetforrásai legyenek, hogy ez vonzóvá tegye a várost, s a szabad polgári helyzet édesgesse oda a külső honlakókat, s hogy az így előállott vagyonos polgárok növekvő száma által növekedjen a város lelki ereje és társadalmi súlya” (e szavak még ma is aktuálisak). [1-23]

 

A török megszállás alatt csak peremvidéken tartották magukat úgy-ahogy, e rendkívüli tettekre sarkallják a mestereket és ezért rendkívüli céhszabályokra és módosításokra volt szükség. [1-23.]

 

1785-ben II. József egy rendeletével eltörölte a céheket, amit a halálos ágyán visszavont. Az ipari forradalom, a gyáripar fejlődése nagy változásokat hozott.

 

A XIX. század elején megkezdődött a céhintézmény haldoklása. Az agónia I. Ferenc (1792-1835) 1802-ben kiadott rendeletével – ez a céheket hatósági felügyelet alá helyezi – kezdődött. Széchenyi István 1830-ban kiadott HITEL művével folytatódott, majd az 1839-40-es országgyűlés rendeletével (17. tc.) engedélyezte a szabad gyáralapítást, ami halálos döfést mért a céhekre. Klauzál Gábor 1848-ban még tett egy kísérletet az életben tartásukra.

 

1848-ban az első felelős magyar kormány ipar és kereskedelemügyi minisztériuma nem szüntette meg a céhrendszert, de Klauzál Gábor miniszter igyekezett a céhen kívüli ipar kibontakozása előtt minél szabadabbá tenni a fejlődési utat.

 

A fejlődés iránya a gazdasági élet liberalizálódása irányába haladt, ez pedig elkerülhetetlenül a céhrendszer megszüntetését tette szükségessé.

 

Magyarországon végül is 1872. 8. tc. szüntette meg és helyükre ipartestületeket szerveztek az önálló kisiparosok számára. [1-20. 62-63. old.]

 

Az 1851. ápr. 1.-i „Ideiglenes Utasítás” már a szabad versenyt hirdette, bár a céheket is elismerte, de a céhek ekkor már csak inkább jótékonysággal és vallásos célokkal foglalkoztak. Ez az ideiglenes állapot 1859. december 20-án kibocsátott „Nyílt Parancs”, mely 1860. január 1.-jén lépett életbe. A lényege az új ipartörvénynek, hogy a gyakorlati képesítés elvét elvetette, csak szabad és az új engedélyhez kötött iparokat ismert. [1-27.]

 

E császári pátens a fennálló céheket is átmenetileg megszüntette, egyben kötelezte őket, hogy alapszabályaik módosításával „ipartársulatok” gyanánt fennmaradjanak, sőt az új iparosokat is kötelezte arra, hogy e társulatokba belépjenek és az olyan iparosokat, kiknek társulataik nem voltak, ilyenek felállítására köteleztek. [1-27.]

 

Az ipartársulatokat a kormányzat 1872. évi első ipartörvénye, a céhek pótlására szervezte szakmánként. Az ipartársulat az iparosok közös érdekeinek előmozdítására hatósági jogkör nélküli és kizárólag önkéntes alapon szerveződött társadalmi szervezetként működött. Számos céh alakult át ipartársulattá, de 1884. után, amikor az ipartestületek létrehozása megkezdődött, sokat vesztettek jelentőségükből. Tulajdonképpen egészen 1950-ig fennmaradtak, mint iparosok szabad szervezetei. Az ipartársulatoknak a kereskedők, gyárosok, ipari alkalmazottak egyaránt tagjai lehettek, sőt azok is pl. fuvarosok, akiknek mestersége nem volt képesítéshez kötve. [211-212.]

 

Az iparosok nem voltak elégedettek az 1872-es ipartörvénnyel, egyre jobban követelték a törvény revízióját. [1-32.]

 

A nagy nyomára a kormány a törvényt módosítani volt kénytelen, de nem abban az irányba engedtek melyben a kisiparosok várták volna, hanem csak a szervezkedés, valamint a tanoncképzés idejét és formáját határozták meg. [1-33.]

 

 

 

 

 

A Dorogi Ipartestület futballcsapata az 1980-as évek végéről, az 1990-es évek elejéről 

 

 

Folytatás következik