3. rész

 

A magyarországi ipartestületi szervezet kialakulása és tevékenységének főbb állomásai 1884-1945 között.

 

Végül az iparos társadalom szükségesnek találta sok-sok vita és javaslat után „Ipartestület Intézmény” kialakítását. Az új ipartörvény megalkotásával megint nem sikerült egyességre jutni a Kereskedelmi és Iparkamarával, tovább féltek attól a zavartól, amely a régi ipartársulatok és az új ipartestületek közti különbségekből adódnának.

 

Az 1884-es XVII. tc. kimondta, hogy ipartestületeket lehet alapítani, de életben hagyta a régi társasági formát is a nem iparhoz kötött mesterségek számára [1-39.]

 

Ezután voltak jól működő ipartestületek, de volt sok nehezen működ is, még végül az Országos Ipartestületek meghatározták az intézmény feladatát.

 

Azok előtt, akik a magyar kézműves és kisiparos társadalom kulturális és gazdasági előrehaladásnak a magyar kézműves ipar egészséges fejlődésének – a változatos viszonyok dacára is- biztos jövője alapjait kívánják megteremteni a magyar ipartestület képében, egy olyan intézmény lebeg, amelynél a bürokratikus ténykedés csak másodrendű, valami elkerülhetetlen szükségesség, az igazi rendeltetése azonban az iparosság gazdasági érdekének istápolása, az iparosság támogatása minden olyan kérésben, amelyről termelőképessége, teherviselő képessége és versenyképessége függ. [1-45.]

 

Az ipartestületi intézmények két kiemelten fontos területét, teendőjét egyrészt iparosok és tanoncok, illetve segédek közötti vitás kérdések elintézését a békéltető és munkaügyi bizottság, a másikat tanoncok vizsgáztatását a tanoncvizsgáztató bizottság intézte.

 

Majd a testület feladatát így határozták meg: …

 

„Az ipartestületeknek végig kell kísérni az iparost inaséveitől kezdve a legény soron át az önállóság minden fázisán, s az iparosnak éreznie kell, hogy van egy erkölcsi testület, amely őt nehéz helyzetben is támogatja, amelyik számára kivezető utat talál a legsúlyosabb viszonyok közepette is, amelyik tanítja, felvilágosítja, ösztökéli, buzdítja, dicséri s mielőtt az élet küzdelmében elesik a hóna alá nyúlva vezeti biztos menhelyre.”

 

Az ipartestületnek kell megkezdenie azt az oktató munkát, amelyik már a tanoncot megtanítja ésszerűen kalkulálni, amelyik a felszabadult segéd ismereteit szakadatlanul bővíti, az önálló iparos előtt feltárja azokat a lehetőségeket, újításokat, eljárási előnyöket, amelyekkel a kisiparos is ésszerűen (racionális termelés) tud valamit előállítani s a gyáriparral szemben is megállja a helyét. [1-45.]

 

Az 1922. évi 17. tc. már szigorúan a képesítés elvi alapján áll. Az iparengedély kiadásánál az iparigazolványok kiadásánál véleményezési joggal bír. Az iparos társadalom legnagyobb problémája a képesített és a képesítés nélküli kontárok működésének meggátolása. [1-46.]

 

Az ipartestületek Magyarországon 1884-1950 között fontos gazdasági-társadalmi szerepet töltöttek be. Az ipartestület a képesítéshez kötött iparosok kötelező tagságán alapuló hatósági jogkörrel is felruházott érdekképviselet volt.

 

Az 1884. 17. tc. minden olyan hazai településen, ahol bejelentkezésez kötött iparosok száma elérte a 100 főt és az érdekelt iparosok legalább kétharmada kérte, ott a felettes törvényhatóság hozzájárulásával létre kellett hozni az ipartestületet. Az ipartestületbe vidéken az iparosok iparcégektől függetlenül tartoztak.

 

Az ipartestület fő célja a tagjai közti rend és egyetértés fenntartása, az iparhatóság támogatása és az iparosok érdekeinek előmozdítása volt.

 

Az ipartestület élén választott előjáróság, tisztviselők és mindenekfelett közgyűlés intézte az ügyeket. Az utóbbi állapította meg a testület alapszabályát is.

 

Két igen fontos feladatát, teendője egyrészt a békéltető és munkaügyi bizottság, másrészt a tanoncvizsgáztató bizottság látta el.

 

A békéltető és munkaügyi bizottság az iparosok és tanoncok illetve segédek között felmerült vitás kérdéseket a tanoncvizsgáztató bizottság pedig a tanoncok vizsgáztatását intézte.

 

Az 1932. 8. tc. alapján az ipartestületek érdekképviseletét az iparügyi miniszter fennhatósága alatt működő Ipartestületek Országos Központja látta el, amely a tagegyesületek küldötteiből alakult [20-212. old.]

 

A teljesség igénye nélkül próbáltam a magyar ipar történetének főbb állomásait felvillantani, a céhek kialakulásának és megszűnésének körülményeit vizsgálni és végül az új ipartörvények megalkotása a több állomásának, valamint megszületésének körülményeit az ipartestületek megalakulásáig bemutatni. (szerző)

 

Az ország ipartörténete után vessünk egy pillantást Esztergom megye ipartörténetére.

 

Esztergom már az Árpád korban ismert volt piacáról és fejlett kereskedelemmel rendelkezett. [2-17.]

 

Olasz, francia, német (nagy) kereskedőknek saját utcáik voltak. Indiának keleti tájairól Konstantinápolyon keresztül hozott áruikat a kereskedők kénytelenek voltak kirakni, ugyanis az esztergomi és a kakati vám árumegállítási joggal rendelkezett úgy a Dunán, mint a városban, melyet előbb III. Béla (1172-1196), azután Imre (1196-1204) királyunk a helyi Káptalannak adományozott. [2-28.]

 

Az Esztergomba települt lombardok utaztak áruikkal az olasz városokba, majd onnét szövetetek hoztak, de felkeresték áruikkal a külföldi és nyugati kereskedők is. Ezen adófizetési kötelezettségből számtalan probléma adódott. IV. Bélának (1235-1270), majd utána IV. (Kun) Lászlónak (1272-1290) több ízben kellett rendelettel szabályozni a vámszedési jogot. „Ezek adók, vámok magukban tekintve nem voltak ugyan nagyok, de mégis több rendbeli oklevelek tanúsítják, hogy a polgárok az adószedőknek gyakran ellene szegültek, s csak királyi parancs által szoríthattak azoknak lefizetésére” [2-30.]

 

E virágzó állapot Esztergom városában 1241-ig tartott, míg a tatárok a lakosokat leölvén a várost felgyújtották, csak a fellegvár maradt sértetlen. [2-17.]

 

Ezek után Esztergom megszűnt a királyi székhely (főváros) lenni. A fejlődése is lassabb volt és mire felépült és visszanyerte volna régi fényét, a török (1543-95 és 1605-83) ostrom és megszállás nyomta rá a bélyegét.

 

Pontos adatainak csak az új korból vannak, mikor újra fejlett iparral és kereskedelemmel rendelkezett a város és mint Esztergom megye székhely központja az országos városokat (Gergely-napi, Orbán-napi, Lőrinc-napi), valamint hetivásárokat tartottak, melyek igen látogatottak voltak, ugyanis a megye falvai csak ott tudták értékesíteni áruikat ott szerezték be fogyasztási cikkeiket [2-31.]

 

A Rákóczi-szabadságharc után XVIII. század elejétől indul igazán fejlődésnek a város, e korból tizenegy céhszabályzatot őriznek az esztergomi megyei levéltárban. Általában az 1700-as évektől adták ki, de nagyon sokba belefoglalták az (Árpád) Anjou-kori céhszabályzatokat is. [3-64.]

 

A fennmaradt adatok szerint 1683-1715-ig 19 önálló vegyes és közös céh alakult, melyek felében magyar, felében német nyelvű céhszabályaik alapján szervezkedtek. [5-111.]

 

E jegyzék alapján az alábbi céhek működtek Esztergomban: 1. mészárosok I. Lipót 1692., 2. gombkötők I. Lipót 1696., 3. asztalosok, üvegesek, esztergályosok, ácsok I. Lipót 1699., 4. serfőzők I. Lipót 1699., 7. magyar vargák I. Lipót 1699., 8. molnárok I. Lipót 1699., 9. szabók, posztónyírók I. Lipót 1693., 10. kereskedők, kalmárok III. Károly 1710., 11. csizmadiák III. Károly 1712. 12.fazekas 1711, 13. német vargák 1711., 14. sütők 1711., 15. szűcsök, lakatosok 1713., 16. szíjgyártók 1713., 17. kádárok III. Károly 1715., 18. borbélyok (1697) 1717., 19. tanácsok 1710. [5-111/112]

 

Az 1731-es összeírás szerint Esztergom vármegyében Dorog és környékén az alábbi községekben működtek iparosok.

 

Csév: egy kovács, egy mészáros, egy kerékgyártó, egy varga, és egy takács

Kesztölc: egy pintér (kádár), egy kerékgyártó, egy takács

Úny: egy kovács, egy takács, egy mészáros (csolnoki mészárszékkel).

Dág: egy fazekas, egy takács

Dorog: egy kovács, egy mészáros, egy takács, egy kocsmáros, egy varga, egy szabó

Csolnok: egy kovács, egy varga, egy csizmadia, egy szabó

Tokod: egy szűcs, egy mészáros, egy kovács, két takács, két molnár

Sárisáp: egy mészáros, egy kovács, egy takács, egy pintér, egy kerékgyártó, két molnár, három varga

Bajna: egy mészáros, egy kovács, egy takács, egy pintér, egy kerékgyártó, két molnár, három varga

Nagysáp: egy kovács, egy mészáros, egy pintér

Bajót: egy mészáros, egy kovács, egy kerékgyártó, egy csizmadia, egy pintér

Mogyorós: egy fazekas, egy kovács, egy csizmadia

Tát: egy mészáros, egy kocsmáros, egy molnár, egy pintér, egy ács

Nyergesújfalu: egy kovács, egy mészáros, egy kocsmáros, egy pék, egy szabó, egy takács, két pintér, két varga, két kerékgyártó

Süttő: egy mészáros, egy kerékgyártó, egy takács, egy kovács, egy varga, egy kocsmáros, serfőző, két pintér, két molnár

Epöl: egy takács, egy teknőcsináló [5-113.]

 

A fent felsorolt szakmákra 1724-ben és 1735-ben külön árszabályt adtak ki, melyben kötelezték az iparost a súlyok, minőségek, árak betartására. Pl.: Pékek egy pénzes (dénár) zsemle fehér lisztből 12 lat súlyú legyen, 5 pénzes cipó 4 font és 24 lat súlyú legyen. Mészárosok: egy font tehénhús tavaszig 4 dénár. Egy font bőrrel bélelve, fontos talppal és arany borítással 3 frt. 50 dr.

 

Ilyen részletességgel sorolja fel az összes szakmák árait az árszabályzat 1735-ben. [5-137/147.]

 

Esztergom megyében az iparosokon kívül a falvaknak a fellendülést a mezőgazdaság, valamint a bortermelés és kimérés hozta, bár az utóbbi a múlt századi nagy filoxérajárvánnyal visszaesett. [6-31.]

 

Dorogon és környékén a szén megtalálásával kialakult az ipar is. A bányavállalatok Csehországból hoztak be bányászokat, és ezek közt is már ott voltak az iparosok, mert a bányászat ellátása is iparosokat igényelt és így fejlődésnek indult ez a vidék is.

 

Megbízható források hiányában csak valószínűsíteni lehet, hogy Dorog kisiparosai az Esztergomi Ipartestület kötelékébe tartoztak a 1923. évi önállóságáig.

 

1921-ben az 10.721/1921. sz. törvény alapján a hadifogságból hazatért személyek, ha legalább két évig a fogságban egy szakmát gyakoroltak, kérhették szakvizsgára bocsátásukat, valamint a katonaságnál űzött szakmájukat beszámították az évekbe.

 

Az 1922. XII. tc. 22. § szerint a szakképzettség megszerzésében hadirokkantak, hadifoglyok és azok özvegyei számára kivételes könnyítéseket állapítottak meg. [22.]

 

Az 1930-as évek közepén is az esztergomi Dr. Schleifer Mátyás látta el az OTI (Országos Társadalombiztosító Intézet) orvosi feladatokat. A dorogi iparosoknak ő volt a kezelőorvosa. [18-235.]

 

 

 

 

 Pilis - Vértes - Gerecse térség térképe

 

Folytatás következik